Friss hírek
Hamarosan új buszok járhatnak Kassán
2025 év végétől állnak forgalomba a 71-es és 72-es vonalakon
A SOR Libchavy és a Škoda Group alkotta konzorcium nyerte el a kassai közösségi közlekedésért felelős Dopravný podnik mesta Košice (DPMK) által idén márciusban kiírt pályázatot, amely 30 darab tisztán elektromos csuklós autóbusz beszerzésére irányult. A közbeszerzés két részből állt: a járművek beszerzésére 24,375 millió eurót, míg a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítésére 4,307 millió eurót különítettek el. A keretszerződés értelmében Kassa első körben 11 buszt vásárol, a fennmaradó járműveket pedig az uniós források rendelkezésre állásától függően hívják le. Az alapmennyiség szállítására a szerződés aláírását követően 12 hónap áll rendelkezésre.
A friss megállapodás szerint a SOR lesz a szerződő fél, míg a buszok elektromos hajtásrendszerét a Škoda Electric alvállalkozóként szállítja. Ennek megfelelően Kassa legújabb elektromos buszai a SOR márkanevet viselik majd, SOR NS 18 electric típusjelzéssel. A cseh gyártópáros egyedüli ajánlattevőként nyerte meg a tendert, aminek köszönhetően a járművek darabonkénti ára 812 500 euróra (körülbelül 307 millió forint) rúg. Bár a kassai önkormányzat honlapja szerint a flottát a megrendeléstől számított egy éven belül kell átadni, a Škoda sajtóközleményében az első szállításokat 2025 és 2026 fordulójára datálta.
“A 18 méter hosszú, teljes hosszban alacsonypadlós csuklós villanybuszok különlegessége, hogy CCS Combo 2 rendszerű plug-in csatlakozóról és a város meglévő villamos, illetve trolibusz hálózatáról is tölthetők.”
A buszok felszereltsége légkondicionálót, modern utastájékoztató rendszert, automata utasszámláló berendezést, fedélzeti WiFi-t és utastéri biztonsági kamerarendszert tartalmaz, valamint tolató- és áramszedő-figyelő kamerákkal is ellátják őket. Mozgatásukról új, állandómágneses szinkron villanymotor gondoskodik, amely szilícium-karbid (SiC) félvezető technológián alapuló inverterrel vezérelt, de a műszaki adatok és az akkumulátorok kapacitása még nem ismert.
A DPMK új szerzeményei a 71-es és 72-es helyi járatokon közlekednek majd. Az autóbuszok üzemeltetéséhez szükséges elektromos töltőinfrastruktúrát a pozsonyi ELZA – Elektromontážny závod Bratislava építi ki 4 224 407 euróért (ÁFA nélkül) a szerződés aláírását követő 15 hónapon belül. Kassa korábban elsőként állított forgalomba elektromos buszokat Szlovákiában, és jelenleg 22 jármű alkotja a nullemissziós flottát. A cél a dízelmotoros buszok arányának 85%-ról 50%-ra csökkentése. Az elmúlt öt évben a kassai közlekedési vállalat 36 új autóbuszt szerzett be, legutóbb három darab gázüzemű SOR NSG 12 típusú járművet.
A csuklós SOR NS 18 electric villanybusz először a 2022-es prágai CZECHBUS kiállításon mutatkozott be, más elektromos hajtásrendszerrel. Azóta az Arriva vásárolt egy 16 darabos sorozatot ebből a típusból a csehországi Kladno városában működő járataihoz. A kassai projekt újabb bizonyítéka annak, hogy a SOR és a Škoda Group egyre szorosabban együttműködik az akkumulátoros villanybuszok terén, a két gyártó tavaly októberben mutatott be egy szóló kivitelű akkumulátoros villanybuszt a brüsszeli Busworld Europe 2023 kiállításon.
Hát kedves Miskolc, van hova fejlődni!